SOSAI MASUTATSU OYAMA

Sosai Oyama 1923. július 27-én született Hyung Yee Choi néven délkelet-Koreában, egy Wa-Ryongri Yong-ch-myonchul Na Do nevû faluban, Kinje városa közelében, nem messze Gusantól. A falu a Sárga tenger közelében helyezkedik el, amit évszázadokon át uraltak a kínai és japán kalózok, akik végigpusztították a partvonalat.

A fiatal Hyung Yee-t egyike volt azon szerencséseknek Cholapuk Do tartományban, aki a Yangban klánhoz tartozva, arisztokrata családból származott. Apja, Sun Hyang, akárcsak Hyug Yee és három fiútestvére, szokatlanul erõs testfelépítésû volt. A meglehetõsen jómódú családnak nagy vidéki birtoka volt, sõt, a családfõ Kinje elöljárói tisztét is betöltötte.A Yongyee Általános Iskolába vezetõ út keskeny volt és poros, Hyung Yeenek, akárcsak a többi gyermeknek, végig kellett gyalogolnia a tíz kilométert. Hatvanan jártak egy osztályba, az iskola összlétszáma mintegy négyszáz tanuló volt. Tizenhárom éves korában nagynénjéhez költözött Söulba, hogy ott folytassa tanulmányait.

A CHABEE 

Hyung Yeet nem igazából érdekelte az, amit az iskolában tanult. Sokkal jobban szeretett a szabadban lenni, halászni, úszni a barátaival. Az egyetlen dolog, ami nagyon érdekelte, az a sport, az atlétika volt. Részt vett futballmérkõzéseken és terepfutó-versenyeken is. Bár nem mutatott különösebb érdeklõdést, mikor testvérei rá akarták venni, hogy próbálkozzon az ökölvívással, egy Chabee nevû harci mûvészeti stílus felkeltette a figyelmét. Kilencéves korától foglalkozott a Chabee-val, és igen ritkán fordult elõ, hogy kihagyott volna akár egyetlen edzést is. A Chabee a Koryo-korszakból származik (912-1392). A Koryo-korszakot megelõzõen a Koreai-félszigetet a Silla uralkodócsalád egyesítette. A Silla-korszak végén használatos harci technikák a kínai és koreai harci mûvészetek keverékébõl származtak, fõleg kínai kéztechnikákkal. Sokban különböztek a régi koreai stílusoktól, amik számos fej,- könyök- és lábtechnikát alkalmaztak. A Koryo-korszakban a félsziget gazdaságilag és kulturálisan is felvirágzott. Ugyanebben az idõben alakult ki az úgynevezett tizennyolc technika. Késõbb újabb rendszert, a harminchat technikát dolgozták ki, majd mindkét rendszerbõl létrejött a Chabee.

A BÁLVÁNY 

Hyung Yee elsõ bálványa egy Shirum-birkózó volt. A Shirum a japán szumó birkózás koreai változata. Minden nyáron a betakarítás idején megrendezték a Termés Ünnepét, aminek csúcseseménye a nagy Shirum-bajnokság volt. Rengeteg birkózó érkezett a versenyre, fõleg Korea északi területeirõl. Sok erõs arató jött ide összemérni erejét a szomszédos területek erõs embereivel. Több éve egy kemény, délrõl származó férfi uralta a mezõnyt. Õ lett Hyung Yee bálványa, követte is mindenfelé a ceremóniákon, amik szintén részei voltak az ünnepségnek. Mikor a birkózó újra megnyerte a versenyt, kihívott mindenkit: bárki megküzdhetett vele. Mikor senki sem fogadta el a kihívást, újra megkérdezte a jelenlévõket, ezúttal viszont arrogáns, sértõ hangnemben, hogy van-e, aki ki merészel állni ellene. Ekkor egy kis termetû, vékony alkatú, negyven körüli észak koreai férfi lépett elõ. Hyung Yee ismerte õt, hiszen apjának dolgozott, a családi birtokon. Tudta róla, hogy egy nagyon szerény, igen tisztességes ember, és Yinek hívják. Yi sok történetet mesélt neki a messzi északról. Senki, Hyung Yee sem gondolta volna, hogy Yinek bármi esélye lenne a bajnokkal szemben.

A birkózó úgy gondolta, gyors és könnyû gyõzelemre számíthat; elõrerohant, neki a kis embernek, ám ekkor egy nagy erejû csapás érte egyenesen az arcán. Az ütés a földre döntötte; miután ez többször megismétlõdött, a birkózónak fel kellett adnia a küzdelmet, sõt a közeli kórházba kellett szállítani. Hyung Yee új bálványt talált magának, talán ez az esemény is befolyásolta késõbbi életét, ugyanis soha nem fordult elõ, hogy Yee kitért volna bármilyen kihívás elõl. Megpróbálta rávenni Yit, hogy tanítsa Chabee-ra. Próbálkozása némi idõ és unszolás után sikerrel árt. Egy új világ nyílt meg elõtte? Két évig tanította Yi, mindaddig, míg szerzõdése a birtokon végzett munkára le nem járt.

 

Hyung Yeet nagyon bántotta, hogy elveszíti edzõjét, ugyanakkor büszke volt és elbizakodott. Yi felügyelete nélkül Yee továbbra is nyughatatlan gyermek maradt. Mivel termetre sokkal nagyobb volt, mint a korabeli gyermekek, gyakran kényszerült arra, hogy segítsen barátain, akár verekedésben is, néha akár három évvel idõsebb ellenfelekkel szemben is. A barátai “Kisfõnök”-nek nevezték. Nyughatatlansága és a néha ehhez társuló meggondolatlanság a lányokkal szembeni naiv érdeklõdésében is megnyilvánult. Egyszer játék közben véletlenül eltalálta az “iskola szépét” egy kõvel. Mikor a lány tiltakozott, Yee hirtelen karjába kapta és erõsen megölelte.

Abban az idõben ez a viselkedési mód elképzelhetetlen volt, így mikor apja tudomást szerzett a történtekrõl, Yeet nagyon szigorúan megbüntette. Hyung Yee ekkor eldöntötte, soha többet nem ad okot apjának, hogy megbüntesse. Rendkívüli módon szégyellte magát, hosszú ideig nem tudta elfelejteni a történteket. Azon képessége azonban, hogy bajba keveredjen, kitartott még Szöulban is, ahová tizenhárom éves korába költözött, hogy továbbtanuljon. Rendszerint nyugodt természetû apja nagyon határozottan és keményen reagált fia vad viselkedésére, akárcsak a rendõrség. Valószínûleg ez vezette Hung Yeet arra, hogy eldöntse: ha végez, elhagyja hazáját és Japánba költözik.

PILÓTA ÁLMOK 

1938-at írtak és Hyung Yee tizenöt éves volt. Japán háborúban állt Kínával, éppen készülõdött a második nagy offenzívára. Korea 1910. óta japán megszállás alatt állt. Az eltelt közel harminc év alatt a japánok határozott lépéseket tettek annak érdekében, hogy lerombolják Korea nemzeti karakterét. Az iskolákban japán nyelven oktattak (az idõsebb lakosság a mai napig beszél japánul), a neveket megváltoztatták a japán szokás szerint, a közigazgatás teljesen a japánok kezében volt. A fiatalok közül sokan Japánt vezetõ országként tisztelték, máshol, fõleg az északi területeken, állandó harcot folytattak a leigázók ellen, tüntettek, sõt háborúztak. Mint számos fiatal, Hyung Yee is arról álmodott, hogy pilóta lesz, olyan, mint Shin, Korea elsõ saját harcirepülõgép-vezetõje, aki a kínai-japán háborúban harcolt. Shin hõs volt sok koreai férfi szemében, a tizenéves Hyung Yee is úgy tekintett rá mint nagy hõsre. Magától ment Japánba – hogy saját eltökéltsége vitte, vagy elküldték, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy feltétlen szükséges volt a változás számára. Repülõs pályafutása azzal kezdõdött, hogy elfogadták jelentkezését a Yamanashi Ifjúsági Repülési Intézetbe. Ez az iskola fiatal fiúk számára létrehozott katonai akadémia volt, Tokiótól délkeletre, a Yamanashi kerületben. Yee repülõgép-technikusnak tanult. Néhány év múlva, anélkül, hogy befejezte volna tanulmányait, ismeretlen okból otthagyta az iskolát.

ÚJ NÉVEN 

A biztonságos életnek hirtelen vége lett. Hyung Yee egyedül volt, szállás nélkül Tokió, a nagyváros poklában. Járta a szálláshelyeket, de sehol sem tudott szobát bérelni. Végül, teljesen kimerülve, a honvágytól gyötörve rá kellet jönnie, hogy õ csak egy nemkívánatos koreai egy idegen országban. De a legyõzöttségnek ebben a pillanatában összeszedte magát, és eldöntötte: érvényesülni fog valamilyen más területen – mivel most már lehetetlenné vált számára, hogy pilóta legyen. (Ettõl kezdve Hyung Yee szíve mindig nyitott volt a külföldiek, “idegenek ” számára) Végül sikerült egy szobát bérelnie az Oyama családnál, Tokió külvárosában. Õk is koreai származásúak voltak, és megsajnálták elveszett honfitársukat. A fiatal Hyung Yee ekkor nevét is megváltoztatta, felvett egy japán nevet. Ez megszokott dolog volt Japánban a koreai bevándorlók körében. Lehetséges, hogy a konzervatív japán társadalom könnyebben elfogadta õket így. A család neve után, amelyik szállást adott neki, Yee a Masutatsu Oyama nevet vette fel. A család két fia, Shigeru és Yasuhiko késõbb tanítványai lettek és magas beosztást töltöttek be a Kyokushin szervezetben.

Masutatsu Oyama, vagy ahogy barátai nevezték, Mas, a Takushoku egyetemen kezdett, ami híres volt a harci mûvészetekben való résztvevõirõl. Ez volt az a hely, ahol a Shotokan karate is szilárd bázist talált. A fiatal Mas dzsúdóval kezdett, és újrakezdte ez ökölvívást is. Egyszer véletlenül tanúja volt egy karate edzésnek, és teljesen a hatása alá került Teljesen más volt a légkör , a technikák mások voltak, mint azok, amiket addig látott. Megkereste a Shotokan legfõbb dojóját Zoshigayában, Tokió Toshima-ku negyedében, Mejiróhoz közel, hogy a legjobb oktatók vezetése alatt tanulhasson. A dojót Yoshitaka “Giko” Funakoshi vezette, annak a Gichin Funakoshinak a második fia, aki bevezette a karatét Japánban. Giko felügyelete alatt Oyama két éven át lelkesen edzett minden nap. Az elszigetelõdés és egyedüllét, amiben külföldi származása miatt volt része, még elhivatottabbá tette. Hogy állni tudja tanulása költségeit, és hogy több olcsóbb ételt tudjon vásárolni, az iskola éttermében mint segéd helyezkedett el. Kemény élet volt, csupa munka, tanulás és edzés, reggel öttõl este nyolcig. Az iskolaigazgató nagyon meg volt elégedve a munkájával. A fiatal koreai igényessége a tisztaság és rend iránt mindig kifejezett volt, szinte pedánsnak volt mondható. A szakács viszont nem mindig örült, mikor a csupa zsír lábasait patyolattisztán találta. Oyama mintegy harmincperces beszédben szokta ecsetelni tanítványainak, milyen fontos a fürdõk tisztasága. Valószínûleg ebben az idõben, 1941-42-ben kezdett Nei-Chi Sónáll (ChoHyung Ju) edzeni.

So szintén koreai volt, ugyanabból a tartományból származott, mint Oyama. Õ a Goju-ryu stílust tanította, egyike volt Gogen Yamaguchi legjobb tanítványainak. Hamar bartságot kötöttek, és Oyama két évig tanult So irányítása alatt. Oyama ekkor, második dan fokozattal, tizenhét-tizennyolc évesen hagyta ott a Shotokan stílust, valószínûleg kizárólag szociális okok miatt. A hátrányos kisebbséghez tartozott, valójában egy idõsebb koreai társaságát kereste, aki pótolhatja számára az apát. Oyama mindig szeretettel beszélt arról az idõrõl, amikor Shotokannal foglalkozott, és a benyomásokról, amik a valódi mester, Funakoshi részétõl érték.

HARCI MŰVÉSZETEK ÉS VALLÁS

Bár hatalmas erejû ember hírében állt, Nei-Chju So nagy filozófus is volt, elmélyült szellemi ismeretekkel és szokatlanul erõs jellemmel. Rendkívüli hatással volt Oyamára; amellett, hogy Goju-ryu karatét tanított neki, a Buddha-hívõ Nichiren szektába is beléptette. A Nichiren filozófiája hangsúlyozza, hogy a harci mûvészet és a vallásos emelkedettség együvé tartozik.

Mas Oyamát besorozták katonának, emiatt megkellett szakítania egyetemi tanulmányait. Egy Tokió melletti repülõtéren szolgált a földi személyzetnél. Azon tulajdonsága, hogy bajba keveredjen, továbbra is kísértett. Letartóztatták, miután leütött egy tisztet, de ártatlannak, bizonyult, mivel kiderült, hogy a tiszt provokálta az összetûzést. A Csendes-óceánra vezényelték, de mielõtt elszállítására sor kerülhetett volna, a háború véget ért. Ekkor huszonkét éves volt, elhivatottságának és a kemény edzésnek köszönhetõen a negyedik dan birtokosa.

A BAJOK FOKOZÓDNAK 

1945. A háborúnak vége, Japán fájdalmas vereséget szenvedett komoly veszteségekkel. Oyama tele volt a kettõs hazafiság furcsa élményével. Részben, mert szülõhazája, Korea, megszabadulva ugyan a japán uralomtól, most az Észak és Dél közti összetûzésektõl szenvedett. Másrészt új hazája, Japán elvesztette a háborút az USA ellen, és ez nagyon bántotta. A háború és Tokió bombázása súlyos nélkülözést okozott, a legszükségesebb dolgoknak és a pénznek is hiányában voltak. Ilyen körülmények között Oyamát lelkiismeretlen honfitársai kétes szindikátusokba vonták be. Ezek a feketepiac és a védelmi pénzek virágzása révén elit életet éltek a háború sújtotta Japánban. Korea egyesítésének gondolata mellett is folyt az agitáció. Ezek mind olyan tevékenységek, amik tökéletesen fedték a valóságoz, és ahol például Oyama eredeti természetét ki lehetett használni. Együttmûködése a gengszterszindikátusokkal a fiatal koreait rossz irányba vezették. A rossz hatás és az amerikai katonákkal történt számtalan összetûzés eltompította Oyama ítélõképességét, túlzott reakciókat váltott ki belõle. A szabadságon lévõ katonák és tengerészek természetesen igyekeztek udvarolni a japán nõknek. Nem egyszer Oyama volt a megmentõ, amikor bajok támadtak a túlságosan erõszakos udvarlókkal. A Kelet Superman-jének tartotta magát, a jó védelmezõjének. Sokaknak kellett a sorkatonák közül ráébredni, hogy nem könnyû dolog elkapni a kis koreait. Nem egy amerikai mondta róla: “Szerencse, hogy Japánban sem sok ilyen alak van, különben elvesztettük volna a háborút”.

LETARTÓZTATÁS ALATT 

A kemény bombatámadások után, amelyek csúcsa a két atombomba ledobása volt Hirosima és Nagaszaki városára, japán teljes és egyoldalú kapitulációra kényszerült 1945. augusztus 15-én. Teljes volt a levertség a tûz pusztította Tokióban. A szégyen súlyos terhe nyomta a japánok vállát, és mikor a Birodalomnak le kellett mondania isteni felsõségérõl az új alkotmány javára, a zavar teljes lett. A fiatal koreai Masutatsu Oyama élete csupa kétségbeesés volt. Az, hogy képtelen volt céljait elérni, és a háborút is elvesztették, szinte elviselhetetlen volt számára. Kapcsolatai a szindikátussal és a koreai kérdéssel foglalkozó politikai erõkkel felhívta rá a hadsereg figyelmét. Állandóan összetûzésbe keveredett az amerikai katonákkal és a konkurens szindikátusok tagjaival, aminek következményeként letartóztatták és bezárták hat hónapra. Apja szavai: “egy ilyen kölyök, mint te sohasem érhet el semmit” mindig a fülében csengtek, újra és újra rátört az önvád az életmód miatt, amit folytat. Ugyanakkor fokozódó önismerete révén kezdett kialakulni benne az elképzelés arról, mit is kezdjen az életével. Bár a megszállók megtiltották a harci mûvészetek gyakorlását, Oyama újrakezdte a karateedzéseket barátjával és mesterével, Nei-Chu Sóval. A Koenji negyedben edzettek egy dojóban. Nei-Chu Só egyszer a tõle megszokott komolysággal közölte tanítványával: “Most már mindent megtanítottam neked, amit tudok, immár erõsebb vagy nálam. Valójában erõsebb vagy a legtöbb embernél. Ha továbbra is úgy élsz, mint eddig, még több bajba fogsz keveredni és még több embert fogsz megölni. Elõbb-utóbb börtönben fogod végezni. A következõt ajánlom: menj el egy templomba és meditálj – gondolkozz azon, mit kezdj az életeddel”.

HIRTELEN HALÁL

Oyama elgondolkodott azon, amit mestere mondott, és igazat adott neki. Eszébe jutott egy eset, ami nagyon nagy hatással volt rá. Táncversenyt rendeztek a tokiói Sano hotelben. A szálloda az amerikai tisztek szállásául is szolgált. Az esemény alatt verekedés támadt Oyama és egy magas japán között. Tudták Oyama ellenfelérõl, hogy verekedés közben gyakran kést is használ. Több gyilkossággal is gyanúsították, de a rendõrségnek nem volt elég bizonyítéka ahhoz, hogy letartóztassa. A japán elvesztett a fejét, és természetesen kést rántott, míg Oyamának sikerült megõriznie nyugalmát. Elõre-hátra mozgatva a kést maga elõtt, a japán hirtelen rárontott Oyamára. Oyama védett és egy félelmetes erejû ütést mért ellenfele fejére. A japán halott volt, mielõtt a teste földet ért volna. Számos tanú látta az esetet, a bíróság mindent figyelembe véve úgy döntött, hogy Oyamát provokálták és jogosan védte magát, így nem ítélték el. Mas viszont rendkívül tragikusan fogta fel az esetet és nem tudott szabadulni a hatásától. Egy dolog valakit megverni ember ember elleni küzdelemben, megölni viszont egészen más. Késõbb kiderült, hogy a gengszternek felesége és gyerekei vannak, Tokió külvárosában laknak. Mikor felkeresték Mast, és vádlón visszakövetelték a halott férjet és apát, Oyama közel állt hozzá, hogy szakítson a harci mûvészetekkel. Ekkor elment az özvegyhez a Kanto negyedbe és felajánlotta segítségét: dolgozni fog a farmjukon. Csak akkor tért vissza Tokióba, mikor az özvegy megesküdött, hogy el tudnak, boldogulni nélküle is.

A FORDULÓPONT 

Minderre visszagondolva, elmerülve sötét gondolataiban a börtönben, újra és újra igazat adott Nei-Chu Sónak. Meg kellett találnia a módot, hogy saját kezébe vegye a sorsát és uralja az életét, ami határozottabb önuralmat is eredményez. Nei-Chu Só azt mondta ezzel kapcsolatban: “Legjobb lenne, ha elmennél. Vonulj vissza a természetbe, találd meg ott a helyed. Költözz egy hegyi kunyhóba, eddzed a tested és a lelked. Három év alatt valami mérhetetlenül nagyot tudsz alkotni. Ahogy a szólás tartja: addig üsd a vasat, amíg meleg. Eddzd a tested, míg fiatal vagy, és nagy ember lesz belõled”. Fõleg az utolsó mondat ragadta meg az akkor huszonhárom éves Oyamát. Ráébredt, mi mindent adhat számára a karate, és ez olyan valódi életcélt jelentett, ami mindeddig hiányzott az életébõl. A karate nem csak örömteli edzés volt, aminek révén erõsebb lett, hanem azt is megmutatta, milyen naggyá tudja fejleszteni személyiségét, technikáját módszereit, és módot talál arra is, hogyan tudja továbbfejleszteni és terjeszteni a karatét. Nei-Chu Só szavai ráébresztették, hogy a karate nemcsak fizikai erõt ad számára, hanem szellemi erõt és azt a célt, amire mindig vágyott. Az út, ami rá várt, hosszú volt és kemény munkával teli, de Oyama most már fel volt készülve mindenre, bármit feláldozott volna új elképzeléseinek teljesítéséért.

Már 1946 õszén megpróbált egy saját dojót nyitni: az Eiwa Karate-Do intézetet Sugamiban, Tokió közelében. Közel volt Nei-Chu So dojojához. Sajnos pár hónap múlva be kellett zárnia – talán azért, mert a harci mûvészetek gyakorlását az amerikaiak betiltották, talán a börtönmúltja miatt. Oyama meglátogatta Eiji Yoshikawát és Shiro Okazit, akiknél a buddhizmust tanulmányozta. Mindketten híres írók és történészek. Yoshikawa írta a legismertebb japán regényt, a “Musashi”- t. Ez a könyv Oyama abszolút favoritja, amibõl gyakran merített ihletet és amit nagyon sokszor idéz.

 

A Yamanashi negyedben, Tokiótól délkeletre található a Minobu hegy. Ugyanazon a területen van, mint a repülési akadémia, ahol Oyama 15 évesen, mikor elõször jött japánba, megkezdte tanulmányait. Minobuban merítette az ihletet Miyamoto Musashi, a szamuráj világhírû kétkardos technikájához, a Nito Ryuhoz, a tizenhetedik században. Oyama érkezését a hegyoldalban lévõ buddhista templomban elõre elõkészítették. Szigorú munkarendet írtak elõ számára, ami az edzések mellett favágásból, vízhordásból és más munkákból állt. De Oyama egy idõ után úgy érezte, túl kevés ideje jut edzésre, és három hónap múltán visszatért Tokióba.

Kevéssel Tokióba való visszatérése után részt vett a háború utáni elsõ karatebajnokságon, az Összjapán Bajnokságon. Ugyanabban az évben vonták vissza a megszállók a karate gyakorlására kivetett tilalmat. A versenyt Kiotóban rendezték meg a Maruyama Fõiskolán és a gyõztes Mas Oyama volt.

 

Az ezt követõ évben, kétévi ismeretség után, Oyama feleségül vette Chiyako Fujimakit. Chiyako magas, karcsú lány volt, aki állítólag fiatal korában megnyerte a “Miss Tokió” szépségversenyt. Hamarosan megszületett elsõ kislányuk. Összesen három gyermekük született, Oyama nagy csalódására mindhárom lány. Annak ellenére nagyon szerette gyermekeit, hogy mindig egy fiúra vágyott, aki utóda, örököse lehetett volna. Oyama egy támogatóra is talált ugyanabban az évben, egy liberális politikusra, Senichiro Ozawára. Együtt döntöttek úgy, hogy hallgatnak Nei-Chu So tanácsára – egy ezernapos kemény hegyi edzést terveztek Oyama számára.

AZ ÍZZÓ VAS ÖSSZEKOVÁCSOLÁSA 

Oyama és tanítványa, Yashiro felment a Kiyosomi-hegyre. Chiba tartományban, a Bonson félsziget csúcsán, félúton a 386 méter magas hegyen, felépítettek egy kunyhót. A hegy gyönyörû volt, tölgy és juhar borította, remek kilátás nyílt a Csendes-óceánra. A helynek szellemi értéke is volt Oyama számára: itt alapította Nichiren Shonin a Nichiren szektát 1253. április 28-án. A buddhista hitbe Nei-Chu vezette be Oyamát öt évvel korábban. Nichiren Shonin Dozin Oshu tanítványa volt tizenkét éves korában, majd húszévi kemény és emberpróbáló után Shonin kinyilatkoztatta az új hitet, ami a Kiyosomi hegyen született. A Hokke-Shu nevet adta neki. A Seijoji templom, ahol Nichiren elmélkedett, ma is áll; Oyama ezt választotta aszketikus rezidenciájának.

A kunyhóban nem volt villany és gáz. Oyama és tanítványa magával vitte a Musashi regénygyûjteményt, volt egy lándzsájuk, egy kardjuk, egy puskájuk és néhány konyhai eszközük. Talán néhány buddhista írás volt még velük.

A kezdet kemény edzéssel telt, viszont az elszigeteltség a hegyek között kezdett nyomasztóvá válni számukra. Az egyedüllét és a vadon hangjai félelmet keltettek bennük. Nyugtalanul aludtak, rémálmaik voltak és egyre inkább érezték a civilizáció kényelmének hiányát, bár a kezdetektõl azzal foglalkoztak, hogy magukat minél inkább megkeményítsék. Az edzés reggel ötkor futással kezdõdött, amit gyakran rövid vágták követtek felfelé a meredek lejtõkön. Ezután gyakorlás a fára szerelt makiwarával, minden technikát ezerszer ismételve. Délután erõfejlesztés: súlyként sziklákat használtak. Homokzsák, majd szabad küzdelem következett. Oyama jól tûrte a kemény, egyszerû életet, tanítványa viszont kevésbé. Egy éjszaka elmenekült. Oyama ettõl kezdve teljesen egyedül maradt a hegyi kunyhóban. Megváltás volt, mikor barátja, Kayama havonta egyszer megérkezett az élelmiszer-utánpótlással és más szükséges dolgokkal Tateyama városából. Támogatója havonta egy ötdolláros csekket küldött, hogy fedezze költségeit. Az egyedüllét és a nehézségek arra késztették Oyamát, hogy még keményebben eddzen. A reggeli futás továbbra is folytatódott, utána az alapok gyakorlása. A délután kizárólag a karateedzés ideje volt. Ez idõ alatt fejlesztette ki máig híres törési technikáit. Ugró rúgásokat gyakorolt gyorsan növõ lenbokrok fölött: ahogy a bokrok nõttek, egyre magasabbra és magasabbra kellett ugrania. Este elmélkedett és hangosan fölolvasott a buddhista írásokból. Hogy meditációi során könnyebben össze tudja fogni gondolatait, egy falra rajzolt körre koncentrált. Gyakran játszott bambuszfuvolán vagy festett az ilyen estéken. Már ebben az idõben a kört és a pontot mint saját karatéja elvi alapját kezelte. Ez a gondolat még a tizenhatodik századból eredt, de Oyama gyakran alkalmazta az elvet arra, hogy érthetõvé tegye küzdõelméletét. Azt a célt tûzte ki maga elé, hogy elég erõssé váljon ahhoz, hogy képes legyen megbirkózni egy bikával, csak a puszta kezét használva. Tudta, ha ez teljesül, az meghozza a hírnevet számára. Végül azonban õ sem bírta tovább a magányt, és kételkedni kezdett tervei sikerében. Az egyetlen valaki, akiben megbízott, barátja és mestere, Nei-Chu So volt. Oyama ezt írta neki: “Ebben a civilizált korban nem kellene ennyire primitív módon edzenem. ha lehetõségen lenne rá, sokkal hatékonyabban tudnék edzeni a városban. ” Egy hónap múlva kapta meg a választ ami nagy fontos volt számára. Mélyen felzaklatta válasz. Ráébredt mi mindenen kell keresztülmennie ahhoz, hogy jellemét és önuralmát átformálja, hogy Japán legerõsebb karatekájává váljon. Leborotválta haját és szemöldökét, a levél új ösztönzést adott az edzésre. Bármikor, amikor újra kétségek kezdték gyötörni, újraolvasta a levelet, erõt merített a Musashiról szóló könyvbõl és a meditációból. A kegyetlen edzés eredményei kezdtek megmutatkozni; testileg, szellemileg erõsebb lett hónapról hónapra. Önbizalma hihetetlenül megnõtt, mikor egyik este képes volt kettétörni egy követ, amivel korábban sikertelenül próbálkozott. Haja, akárcsak bajusza, hosszúra nõtt; háromszor kellett leborotválnia szemöldökeit, mielõtt véget ért volna hegyi élete.

VISSZA A CIVILIZÁCIÓBA 

Az elõzõleg tervezett hároméves hegyi élet helyett Oyamának tizennyolc hónap után vissza kellett térnie, mivel támogatójától már nem érkeztek a csekkek, szponzora egy politikai botrányba keveredett. Oyama elhatározta, véghezviszi tervét, megpróbálkozik a bikák elleni pusztakezes küzdelemnek és erre ez volt a megfelelõ pillanat. Tele volt önbizalommal, megtanulta kordában tartani magát, hatalmas fizikai erejét. Oyama leereszkedett a hegyrõl a civilizáció, Tateyama városa felé.

Érdeklõdését, hogy van-e lehetõsége erejét bikákon kipróbálni, elõször nem vették komolyan a tateyamai vágóhídon. Némi kitartás árán végül lehetõséget kapott az elsõ próbálkozásra, egy 450 kilós bikával. Az elsõ, rettenetes ütést sikerrel a bika homlokára mérte. Az fejvesztetten rohanni kezdett, orrán-száján dõlt a vér, de az ütés nem ölte meg. Miután levágták, kiderült, hogy a koponyája betört. A mészárosok adtak Oyamának egy második lehetõséget. Ezúttal az állat térdre rogyott, de ez volt minden, ami történt. Egy farmer azt a tanácsot adta Oyamának, hogy inkább törje le a szarvait, ami sikerült is néhány kísérlet után.

Az akkor huszonhat éves Oyama 1950 elején tért vissza Tokióba. Hírneve egyre nõtt, ahogy terjedt a szóbeszéd hatalmas erejérõl. Az Összjapán Bajnokság bajnoki címe, a hegyi edzések és a bikaszarvak letörése nagyon népszerûvé tették. Sokkal érettebbnek érezte magát, önbizalma megnõtt. Testõrként kezdett dolgozni a koreai követségen. 1951-ben mint oktató dolgozott a US Army különbözõ bázisain. A Kyokushint egyes bázisokon egészen a hatvanas évek közepéig oktatták. Oyama újra elkezdte a dzsúdóedzéseket, hogy a dobásokat és fogásokat gyakorolja. Összesen mintegy négy évig edzett a Sone dojóban, és megszerezte a 4. dan fokozatot.

KÖRUTAZÁS AMERIKÁBAN 

1952. áprilisában a Chicago Profi Birkózó Szervezet meghívta Oyamát és a hawaii profi birkózót, Togót, hogy vegyenek részt egy birkózó bemutató körúton. A bemutató hatalmas sikert hozott, kitûnõ lehetõséget adott Oyamának arra, hogy a japán karatét bemutassa. A chicagói nyitóest után a csoport 32 államban tartott bemutatót, az USA-ban, Kanadában, Mexicóban és Kubában. Oyama három profi birkózóval küzdött meg pénzdíjas küzdelemben, és mindhármat legyõzte. Tíz hónap és számtalan bemutató után Oyama híres emberként tért vissza japánba, mivel a japán sajtó folyamatosan követte a bemutató körutat. Technikai és kata-bemutatói kevésbé ragadták meg a nézõk figyelmét, annál inkább a fa- és kõtörés. Sajnálatos módon az a félreértés, ami a mai napig követi a karatét, akkor született. Oyama a bemutatókat a Tameshiwarira alapozta, téglák és kövek törésére. Meg akarta gyõzni a világot arról, mekkora erõ rejlik a karatéban. Felismerte, milyen sokat jelent a népszerûsítés és a jó reklám ahhoz, hogy az elv el tudjon terjedni, és ezt a továbbiakban a tökéletesség szintjére emelte.

Miután visszaérkezett Japánba, 1952-ben egy filmes barátja felajánlotta, hogy felveszi küzdelmét egy bikával. Oyama felismerte, most itt az alkalom a nagy tettre, most gyõznie kell. Ha gyõz, a karate, amit csinál, világhírû lehet. Most meg lehet mutatni a kemény edzés eredményeit. Elfogadta az ajánlatot, ami azt jelentette, hogy egy három hónapos különleges edzéssel teli idõszak vár rá. Tanulmányozta a bikák szokásait és különösképpen gyengéiket igyekezett kiismerni. Több vágóhídon is megfordult, hogy kipróbálja ütéseinek erejét a levágott bikák szarvain. Hogy sikerrel ki tudjon állni a bika ellen, tudta, hogy a 100 métert 15, de inkább 13 másodpercen belül kell futnia, ami azt jelentette, hogy súlyát 80 kilóra kell csökkentenie. Kipróbálta a bikák kitartását futás közben úgy, hogy a folyó túlpartján együtt futott velük. Mindennapi rutinedzésként négykor kelt és nyolc kilométert futott a Hachiman templomig és vissza. Reggeli után kétórás karateedzés következett, délután ugyanaz három órán keresztül.